Száz nap háború és harminchét bejelentett béke

Az amerikai–iráni háború elérte a századik napját. A konfliktus kezdete óta Donald Trump többször is azt állította, hogy a harcok lezárása közel van.[1] Egyes konfliktuskövető oldalak szerint erre már közel negyvenszer utalt. A pontos számnál azonban fontosabb maga a jelenség. A háború még tart és a béke pedig még mindig nem látható.

Az elmúlt száz nap egyik legérdekesebb tanulsága nem a katonai eseményekben keresendő. Sokkal inkább abban, hogyan beszéltek a konfliktusról a politikai vezetők. Trump gyakran jelentett be áttörést. Többször beszélt közelgő megállapodásról. Időnként azt sugallta, hogy már csak napok kérdése a rendezés. Ezeket a nyilatkozatokat azonban rendszeresen újabb támadások követték.

A századik napon is ezt láthattuk. Irán ismét rakétákat indított Izrael felé. Izrael válaszcsapásokat hajtott végre. A nemzetközi sajtó ismét a konfliktus kiszélesedésének lehetőségéről írt.[1]

Felmerül a kérdés: miért beszélt Trump ennyiszer a háború végéről?

Az egyik magyarázat az amerikai belpolitika. Trump politikai karrierjének fontos eleme volt a „végtelen háborúk” kritikája.[2] Választóinak jelentős része nem támogat újabb közel-keleti katonai szerepvállalást. Emiatt fontos volt számára, hogy a konfliktust ne egy újabb hosszú háborúként mutassa be. A béke közelségének hangsúlyozása ezt a célt szolgálta.

Az üzenetek ugyanakkor Iránnak is szóltak. Washington azt próbálta jelezni, hogy a diplomáciai csatornák továbbra is nyitottak. A háttérben több közvetítő ország is próbált kapcsolatot teremteni a felek között.[3] A tárgyalások azonban nem vezettek áttöréshez. Irán nem akar olyan megállapodást elfogadni, amely vereségként jelenhet meg a saját közvéleménye előtt.

Izrael szintén másképp látja a helyzetet. Trump számára már egy működő tűzszünet is politikai siker lehetne. Az izraeli vezetés viszont hosszabb távú biztonsági garanciákat keres. A cél nem egyszerűen a harcok leállítása. A cél az iráni katonai képességek korlátozása.[4]

A gazdasági szempontokat sem szabad figyelmen kívül hagyni. A háború minden újabb szakasza hatással volt és lesz az energiapiachoz kapcsolódó várakozásokra. A befektetők különösen a Hormuzi-szoros helyzetét figyelik. A békéről szóló nyilatkozatok ezért a piacoknak is szóltak. Egy optimista elnöki nyilatkozat rövid időre csökkenthette a bizonytalanságot. A hatás azonban gyorsan eltűnt, ha újabb katonai események következtek.

A saját Conflict Escalation Monitor adatai érdekes képet mutatnak.[5] A rendszer június 9-én 50 nemzetközi hírt elemzett. Az eredmény enyhe eszkaláció lett. A konfliktusindex értéke –0,6 volt. Ez nem teljes háborús robbanást jelez. Nem mutat békét sem. Inkább egy bizonytalan átmeneti állapotot.

A rendszer egyszerre azonosított katonai és diplomáciai jeleket. A negatív hírek között rakétatámadások és válaszcsapások szerepeltek. A pozitív oldalon béketárgyalások, közvetítési kísérletek és diplomáciai egyeztetések jelentek meg. Ez jól mutatja a konfliktus jelenlegi természetét. A felek tárgyalnak, miközben tovább harcolnak.

A száz nap legfontosabb tanulsága ezért nem az, hogy Trump hányszor jelentette be a háború végét. A fontosabb kérdés az, hogy miért nem következett be ez a vég. A válasz egyszerű. Az Egyesült Államok, Izrael és Irán másként képzeli el a békét. Amíg ez nem változik, addig minden újabb bejelentés csak remény marad.

A háború első száz napja azt mutatja, hogy a kommunikáció gyorsabban változik, mint a valóság. Trump többször látta a konfliktus végét. A konfliktus azonban minden alkalommal újraindult. Ezért a századik nap legfontosabb üzenete nem a béke közelsége, hanem a bizonytalanság tartóssága.

Források