USA–Irán konfliktus: az olajpiac már nem a békét, hanem a tartós bizonytalanságot árazza

Az elmúlt napok eseményei alapján továbbra is rendkívül feszült maradt az USA és Irán közötti helyzet. Bár a diplomáciai tárgyalások hivatalosan nem szakadtak meg, a nyílt forrású hírek, a tengeri mozgások és az olajpiaci reakciók alapján egyre inkább az látszik, hogy a térség nem a gyors megnyugvás, hanem egy elhúzódó instabil időszak felé halad. A saját konfliktusdinamikai követésem szerint az áprilisi gyors eszkaláció után valóban csökkent a közvetlen katonai aktivitás intenzitása, ugyanakkor a hosszabb trendvonal továbbra is emelkedő pályát mutat. Ez arra utal, hogy a strukturális geopolitikai kockázat továbbra sem tűnt el.

A piac ezt már egyértelműen beárazta. A Brent olaj ára ismét tartósan 100 dollár fölé emelkedett, jelenleg 104–105 dollár körül mozog, miközben a napi kilengések továbbra is rendkívül magasak. A mostani helyzet azért különösen érdekes, mert nem egyetlen látványos katonai esemény váltotta ki az árrobbanást. Sokkal inkább a bizonytalanság és a szállítási útvonalak sérülékenysége hajtja az emelkedést. Az elmúlt napokban több tanker is kikapcsolt nyomkövető rendszerrel haladt át a Hormuzi-szoros térségén, ami jól mutatja, hogy a hajózási társaságok már háborús kockázati környezetként kezelik a térséget.[1]

A saját kockázati modellem alapján továbbra is messze a Hormuzi-szoros számít a legveszélyesebb globális szűk keresztmetszetnek. Ez nem meglepő, hiszen a világ tengeri olajkereskedelmének jelentős része ezen az útvonalon halad át. Már önmagában a lezárás lehetősége is elegendő ahhoz, hogy komoly ármozgásokat indítson el. A Bab el-Mandeb és a Szuezi-térség szintén növekvő érzékenységet mutat. Ez arra utal, hogy a piac már nem elszigetelt konfliktusként tekint az USA–Irán szembenállásra, hanem egy összekapcsolódó közel-keleti destabilizációs folyamatként kezdi értelmezni.

Donald Trump az elmúlt napokban „elfogadhatatlannak” nevezte Irán legújabb válaszát az amerikai békejavaslatra.[2] A kijelentés után az olajár ismét emelkedni kezdett, miközben a részvénypiacokon is nőtt a bizonytalanság. Több nyugati elemzőház szerint a befektetők jelenleg nem hisznek gyors diplomáciai áttörésben.[3] Bár hivatalosan továbbra is létezik valamiféle tűzszüneti keretrendszer, a térségben közben folyamatosak a kisebb incidensek. Az elmúlt napokban ismét jelentek meg hírek amerikai és iráni haditengerészeti mozgásokról, dróntevékenységről és tankerfeltartóztatásokról.[4]

Különösen érdekesnek tartom, hogy a saját konfliktusindexem alapján a globális kockázati mutató már csökkenő pályára került, miközben az olajár továbbra is magas maradt. Ez általában azt jelzi, hogy a piac hosszabb távú geopolitikai prémiumot kezdett beépíteni az árakba. A kereskedők nem egy gyors lezárásra készülnek, hanem arra, hogy a következő hónapokban is fennmarad a bizonytalanság. A korrelációs grafikonok ezt szintén alátámasztják. A Hormuz, Szuez és Bab el-Mandeb közötti kapcsolatok rendkívül hektikusan mozognak, ami arra utal, hogy a piac folyamatosan újraértékeli, melyik szállítási útvonal válhat a következő kritikus ponttá.

A jelenlegi helyzetet leginkább egy „kontrollált instabilitás” írja le. Egyik fél sem akar teljes regionális háborút, ugyanakkor egyik fél sem akar gyengének látszani sem. Emiatt a következő időszakban valószínűleg továbbra is a szürke zónás nyomásgyakorlás dominálhat: drónfenyegetések, tengeri incidensek, kibertámadások, részleges gazdasági nyomásgyakorlás és folyamatos katonai jelenlét a térségben.

Az olajpiac jelenlegi viselkedése alapján úgy látom, hogy a befektetők már nem a gyors békére számítanak. Sokkal inkább arra, hogy a Közel-Kelet újra a globális gazdaság egyik legfontosabb bizonytalansági gócpontjává válik. Ha pedig a következő hetekben történik egy komolyabb tankerincidens vagy egy közvetlenebb amerikai–iráni összecsapás, akkor az olajár könnyen újabb emelkedési hullámba kerülhet.